Hyakuhachikai

A sakuhacsi (尺八, shakuhachi) egyetlen bambuszdarabból kimunkált aerofón hangszer. Jellegzetessége a cső felső végén kialakított, igen érzékeny peremfúvóka. A hangszernek öt hanglyuka van, amelyek egyszerű felengedésével egy pentaton skála szólaltatható meg, átfúvással mintegy két és fél oktáv terjedelemben. Különféle technikák segítségével azonban a hangszer diatonikus és kromatikus skálák, valamint negyedhangok és glissando-k képzésére is alkalmassá válik. A zenei hangok mellett fontos szerepet játszanak a változatos módon előállított zajok és zörejek, amelyek a klasszikus hangzás („bambuszlevelek között zúgó szél”) megvalósításának alapvető részét képezik.

A sakuhacsi (尺八, shakuhachi) jellegzetes hangú japán bambuszfuvola, amelynek kifejezőereje és gazdag hangszínvilága páratlan zenei lehetőségeket tartogat a zeneművészek számára, ám hangszertechnikai nehézségei a szellemi kihívásokat keresők számára is komoly megpróbáltatásokat jelentenek. Eredeti alakjában e hangszer ugyanis nem zenei, hanem vallási célokat szolgált. A sakuhacsit egy volt szamurájokból szerveződő zen buddhista közösség használta eszközként napi meditációs gyakorlataihoz, de a hangszerjáték állandó kísérőjük volt, már messziről hallható utcai kolduló körútjaikon is. E kettős funkció a magyarázata a sakuhacsi darabok kétféle hangzásának, csendes, meditatív, illetve harsány figyelemfelkeltő megszólalásának.

A buddhista hagyomány alapgyakorlata, az ülő meditáció, a japánban buddhizmusban a zazen, mozdulatlanságot követel. E látszólagos passzivitás (vita contemplativa) azonban a világban való cselekvésre készít fel (vita activa), amelyhez a kezdő lépés a meditáció kiterjesztése a mozgást követelő tevékenységekre, így a művészet gyakorlására is. A fúvós meditáció, a szuizen alapeszméje az, hogy a rendszeres, fegyelmezett, míves hangszeres gyakorlás éppúgy elvezethet a tökéletes elme állapotába, amely a mindenkit megsegítő jócselekedet kulcsa, mint ahogyan a zazen, majd a meditatív módon végzett tevékenységek bármelyike.